Tüzesen süt le a nyári nap sugára... Tündi néni büszke lenne rám, ha látna... Mindenki bambul az ablakon... Majdnem elalszunk... Időközönként hangos koppanással szerzünk agyrázkódást, mikor okos bucink találkozik a keménykedő fapaddal... A kis nyomoronc... Ilyen időben az embernek strandon a helye... Nyaljuk a fagyit... Úszunk... Napozunk... Jól leégünk... Bőrrákot kapunk... Éltünk szép 14-15 évet... De jó is ez...

Efféle gondolatok jártak a fejemben, miközben azon is agyaltam (mit csináltam?!?!), hogyan lehetne ennél unalmasabb egy óra. Ha Hugh Laurie könyve nem lenne, már az intenzíven feküdnék agyhalitisz súlyos gyanújával. Szeretett osztálytársaimmal az oldalaimon. Nekik nem Laurie segített. Hanem a Warcraft, vagy éppen az Árnybíró.

Esetleg az akarat.

Amúgy, most jut eszembe: próbáltatok már egy bazinagy hullahopp-karikát körberajzolni, ráadásul ötször, utána pedig kiszínezni vörösre, sárgára, feketére, zöldre és kékre?

Ponotsan. Mi igen. Már aki. A gyógytesi a kezdetben nehéz feladattal nemisannyira küszködött, míg mi szinkronban köpködtük édes kicsi tüdőnket a tornaterem porcicás padlójára.

Atyám, de szép egy nap is volt... Úú de lemondanék róla... Főleg a József Attila részéről...

Oh, arról nem is meséltem. (Nem is érdemes.) Fél óra alatt összecsaptuk, beadtuk, és nekiálltunk matekházit írni, ami persze senkinek nem volt kész. (Így kissé nehéz lenne lemásolni egymásról, nemdebár?) Tündi néni drága azt mondta, összecsaptam a Tiszta szívvel című vers elemzését. (Ha-ha! Varrógépet ide, felszakad az oldalam a vihogástól! Mégis hogy lehet összecsapni két mondatot?) Szerinte szépen be kellett volna fejeznem. "De nem tudom..." "Gondolj a végére! Megtanultad, nem?" Egyszerű válasz. "Nem."

Holnap megnyugvás lesz a négy óra impotenciaméré... KÖHHÖM, akarom mondani, kompetenciamérés. Kikapcsolódás lesz tíz órából négyet végigsínylődni olyan füzet kitöltésével, amivel max. a "fogadj örökbe egy szétcincált salátát!"-napon fogok szembetalálkozni, és bizonyosan ott fog pihenni az irodalomkönyvem mellett. Amen.