Régi osztályok
A mai osztályunknak körülbelül a fele máshonnan származik. Az Ady általános iskolai részéből lehetünk a többen, másokon még csodálkozunk is, milyen messze képesek jönni pár tanóráért. (Amit én pölö nem tennék meg, de lehet, hogy csak én vagyok ilyen punnyadtkecske.)
  Azok az osztálytársak, akik itt voltak régen is, mostani névsor szerint a következők:
  Farkas Barbara
  Filó Nikolett
  Horváth Kinga
  Lendvay Vanda
  Lőrincz Anett
  Májer Fruzsina
  Mester Réka
  Mintál Diána
  Nagy Krisztina
  Ez a névsor se teljesen helyes, Anett ugyanis nem a pont 2000-ben induló 1.b tagja, hanem a 2005-ben az 5.b nevet viselő osztályé. (Jesszus én így is tudok írni?!) Csatárból jött.
  A többiek névsor szerint:
  Császár Szabina, Hévíz
  Cseh Sára, Páhok
  Góth Enikő, Vasvár
  Kaposi Dóra, Zalaegerszeg
  Kollár Viktória, Zalaegerszeg
  Sándorfi Krisztina, Zalaegerszeg
  Steiner Éva, Veszprém (De ideköltöztek, és utána jött a suli.)
  Szegedi Réka, Zalaegerszeg
  Mindenesetre voltak, akik szerették a régi osztályt, voltak, akik utálták, vannak, akik visszavágynak és vannak, akik nem - de a legtöbben, egy-két ember kivételével szeretik az osztályt!!!!!!! 

Felvételi
Felvételire persze többen jelentkeztünk, pluszban két srác, de az egyik valami borzalmasan rajzolt, a másiknak sajnos a tanulmányi eredménye nem volt megfelelő. Nem emlékszünk minden arcra, de sokaknak beugrik, hogy őt vagy őt látta, vagy vele meg vele beszélt. Hogy én mondjak példát: Szőke Réka telefonján játszottam, Sárával beszélgettem, Enikő arca beugrik, felvételi beszélgetésre Coreyt küldtem be, stb.

Első napok
Elég furák voltak, de én úgy érzem, hamar összeszoktunk. Első pár órában jött a szokásos bemutatkozás, néhányan összekevertek valakiket, de két hét alatt mindenki tudta mindneki nevét. A beilleszkedésben és az összeszokásban talán segítettek a közös hülyülések, amiket alább le is írtam.

 Hülyülések
 Egy-két nappal az első tanítási nap után, vagy talán már aznap, nem is tudom, találtunk egy kis rozsdás szöget, és azzal hülyültünk, hogy torokra támad, leharapja a fejünket, stb., és elneveztük a házi kedvencünknek: Vérszögnek!  Vérszög igazán jó, simogatnivaló házikedvenc volt, amíg valamelyikünk (már nem is emlékszem...), beleejtette a konnektorba. Nyugodjék békében... 
 A következő baromság nálam volt. Akkor még Szabina mellett ültem, akitől kaptam egy mandarinlevelet. Nagy becsben tartottam, igazi isten volt számomra, és rajzoltam neki két pöttyszemet meg egy mosolygós kis szájacskát. Az ő neve Chester volt (A Fosterék háza képzeletbeli barátoknak megbecsülésének jeléül - amikor Goo Chesternek nevezi Bloo-t:).
  Niki nem akarta hagyni, hogy szegény kicsi Chesy-Mesty  szomorkodjon és egyedül legyen, ezért emberkét csinált a radírjából, aki a Chucky névre hallgatott.
  Tudni kell a következő történethez, hogy nekem van egy hévízi, rózsaszín bundás macskám, amit az egyik, sulin kívüli legjobb barátnomtól kaptam, és Pinkynek neveztem el. Pinky igazi vadállat volt, hát elhatároztuk, hogy horrorfilmet csinálunk az ő főszerepével. Kriszti telefonján megvolt az az igazi, horrorfilmbe illő tü-tü-tü-tü zene (ha értitek, mire gondolok). A film címe: Chucky halála (aki a végén is életben marad, mert Pinky a vérfagasztó sikoltások idején éppen a kamerát szadizta, még véletlenül se szerencsétlen radírt.)
  Idén, nyolcadik elején egy zöld, fehér pöttyös labdát találtunk az udvaron, elárvultan, egy szemetes alatt. Megsajnáltuk, bevittük és alkololos filccel mindenki ráírta a nevét, és bár szívecskének is hagytunk helyet, hogy lehessen abba írni, miért rajongunk.
  Csakhogy elkobozták!!!! Nem tudjuk, kik. A kicsik. De akkor is. Találtunk azonban osztálylabda 2-t, akinek a színe sokkal szimpatikusabb volt.XD A rhanda fradista hajlamú gumiüzemet lecseréltük a vörös-fekete párosításra.>.< Természetesen a nevünk róla sem hiányozhat!

Leendő új arcok, avagy a felkészítő rajzórák átka
  Jövőre ugye jönnek hozzánk az új osztálytársak, és már megkezdődtek a felvételire felkészítő rajzórák szerdánként négykor, a kis rajzteremben. Első benyomás: áááá!
  Nna jó, kifejtem bővebben. Lementünk, mert Fischer tanár úr azt mondta, lemehetünk megnézni őket és a rajzaikat. Hát, meg is tettük. Begoingoltunk az ajtón és köszöntünk. Reakciójuk? Semmi. Bámultak, mint a hülyegyerkek, majd kiesett a szemük, de meg nem szólaltak volna. Mi annak idején nem voltunk ilyenek!!!!! Később gyilkos pillantással méregettek minket, és összeszűkült szemmel, bekussolva folytatták a rajzolást (bekussolva - chehh. addig se mondtak semmit).

Megfeleltek!
Három fiú. Komolyan. Megőrülünk!!!!! Három!!! Há mi lesz azokkal? Szegény kis buzik... Nos, az első benyomás miatt természetesen senki nem a szívünk csücske, szóval nem tudunk még többet mondani. Jövőre kiderül!

Namiyo-chan (c)